Bemutatkozás

Általános iskolás korom óta orvosnak készültem. Az egyetemi, majd később a munkával töltött évek során is fontosnak tartottam az elméleti és gyakorlati ismeretek minél szélesebb körű megszerzését és naprakészen tartását. Betegeimet igyekszem körültekintően, korszerű szakmai elvek szerint ellátni. Diplomámat a Semmelweis Egyetemen, summa cum laude minősítéssel szereztem. Első és egyben jelenlegi munkahelyem is az I. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika. A szülészet-nőgyógyászat szakvizsga megszerzése után a nőgyógyászati daganatok sebészi és gyógyszeres kezelése került szakmai érdeklődésem középpontjába, ezért előbb Klinikai onkológia, majd Nőgyógyász daganatsebész szakvizsgát szereztem. Munkaidőm jelentős részét daganatos betegek ellátásának szentelem. Az elmúlt mintegy 10 évben nagy energiát fektettem a laparoscopos műtéti technika elsajátításába, mára kiterjesztett onkológiai műtéteket is végzek ezzel a módszerrel. 2017. szeptembere óta a Klinika Onkológiai Osztályát vezetem.

Szakvizsgám megszerzését követően kezdtem magánrendelni, ami szükséges volt ahhoz, hogy megfelelő körülmények között láthassam el kismamáimat és betegeimet. Jelenleg a Belvárosi Orvosi Centrumban, Duna Medical Centerben és a Med4You-ban rendelek, ahol nyugodt környezetben, széles laboratóriumi háttérrel és eszközparkkal, ambuláns műtéti lehetőséggel várom a hozzám fordulókat. Komplex szűrővizsgálatot, vérzészavar, szeméremtesti panaszok, bőrelváltozások, kismedencei fájdalom, nőgyógyászati fertőzések, meddőségi panaszok, myoma, cysta, endometriózis, kivizsgálását és kezelését, daganatos betegek kivizsgálását és kontrollját, valamint terhes gondozást végzek. A szüléseket profi szülésznők segítségével, kulturált környezetben, a kismamák igényeinek megfelelően, kiváló újszülött gyógyászati háttér mellett a Baross utcai Női Klinikáján vezetem. A legújabb törvényi szabályozás alapján magánrendelésen megjelenő betegek műtéteit csak magán finanszírozott ellátásban végezhetem. Erre a Duna Medical Centerben, a Szent Magdolna Magánkórházban és a Semmelweis kft. keretében kerülhet sor.

Szolgáltatások

Nőgyógyászat

Női daganatok

Gyermekvárás

MINI LAPAROSCOPIA