Terhesgondozás

Terhesgondozásnak nevezzük a vizsgálatoknak és tanácsoknak azt a sorozatát, melyek segítségével követhetjük és segíthetjük a terhesség egészséges lefolyását. Ugyanezek a vizsgálatok lehetővé teszik azt is, hogy időben észrevegyük azokat a kóros állapotokat, melyek kiegészítő vizsgálatokat, illetve kezelést igényelnek.

A terhesség ugyan az élet része, egy természetes és boldog időszak, azonban egyben a nők életének egyik legveszélyesebb életszakasza.

Jövendő gyermekünk egészsége nem garantálható. Sajnos egyik szűrővizsgálat sem 100%-os eredményességű, bizonyos rendellenességek a legkorszerűbb technológia alkalmazása ellenére is rejtve maradhatnak. A terhesség és a szülés is tartogathat nemvárt eseményeket, melyeket szerencsés esetben a megfelelő odafigyeléssel időben tudunk észlelni és kezelni. Sajnos azonban minden erőfeszítés ellenére a terhesség alakulhat rosszul, a magzati fejlődési rendellenességek, kóros fejlődés, méhen belüli elhalás az anya terhességgel  összefüggő betegségei sokszor elkerülhetetlenek, ezeknek az észlelése és megfelelő kezelése is csupán a körülményekhez mérten legjobb kimenetelt tudja biztosítani.

Kismamáim gondozása során törekszem arra, hogy a fentiek ismeretében két tűz között vezessem a párokat, a felesleges aggodalmaktól megóvva segítsem őket a boldog időszak megélésében azonban előrelátó módon igyekszem mindent elkövetni annak érdekében, „nehogy a dogok balul üssenek ki”.

Az alábbiakban tájékoztató jelleggel összefoglaltam a terhesgondozás legfontosabb lépéseit.

Teherbe esés

Megtermékenyülés leggyakrabban két menstruáció között félidőben következik be.

A menses elmaradása, mellfeszülés, hányinger, fáradékonyság, alhasi szúró panaszok jelezhetik a terhességet, azonban ezek a jelek önmagukban nem bizonyítják, csupán a gyanút alapozzák meg. Bizonyságot terhességi gyors-teszt végzésével szinte 100%-ban kaphatunk. Ezek az érzékeny tesztek, melyek vizelet βHCG hormon tartalmát jelzik, alkalmasak arra, hogy a kimaradó menses után már néhány nappal kimutassák a terhességet.

Az első orvosi vizsgálatra 2-3 héttel a menses elmaradása után van szükség, addig egészséges életmód és terhességi vitaminok szedése biztosítja a legmegfelelőbb körülményeket. Panaszok esetén, mint alhasi-végbéltáji szúró, görcsös fájdalom, friss, vagy éppen barnás vérzés, rosszullét esetén mielőbb vizsgálatra van szükség.


 

ELSŐ TERHESSÉGI VIZSGÁLAT

Helyszín:  Magánrendelő

Rutin nőgyógyászati vizsgálat, szükség esetén méhnyakrák szűrés, valamint a „nulladik” ultrahang vizsgálat.

Az ultrahang vizsgálat során észleljük a terhesség méhen belüli beágyazódását, és optimális esetben már szívműködést is észlelünk.

 

„Házi feladat”

Vizsgálatot követően jelentkezni kell a védőnőnél, aki kiállítja a Terhesgondozási kiskönyvet.

Ezt követően a családorvos felkeresése következik, aki a kiskönyv segítségével megírja a rutin terhes gondozáshoz szükséges laborbeutalót, elvégzi, vagy elvégezteti, majd értékeli az EKG-t és a terhes belgyógyászati betegségeitől függően további vizsgálatokat rendel, vagy irányítja a várandóst megfelelő szakorvoshoz (kardiológus, pulmonológus stb.).

 

Javaslom szedni: Terhes multivitamin, magnézium, D-vitamin (2000NE)

Akut panaszok, mint vérzés alhasi görcsölés, rosszullét esetén a szülészeti ügyeletet az SE. I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika biztosítja (1088 Budapest, Baross utca 27.)


 

LABORVIZSGÁLAT

Helyszín: Területi labor

  • Vércsoport meghatározás+ellenanyagszűrés
  • Vérkép, máj-vesefunkció
  • Vizelet és vizeletüledék
  • Szifilisz, Hepatitis B kötelező szűrése
  • opcionális
    • Vércukor terhelés
    • Pajzsmirigy funkció (TSH)
    • Toxoplasma és egyéb fertőzések kimutatása

 

MÁSODIK TERHESSÉGI VIZSGÁLAT

Helyszín: Magánrendelő

3-4 héttel az első vizsgálatot követően, még a 12. hét előtt szoktam javasolni. Mivel az első trimeszterben akár 20% is lehet a terhességi veszteség vetélés, vagy tünetmentes elhalás formájában, nagyon fontos, hogy ultrahang vizsgálattal ellenőrizzük az embryo zavartalan fejlődését.

Ezen kívül átnézzük a rendelkezésre álló leleteket.

  1. Ultrahang szűrővizsgálat + biokémiai markerek vizsgálata (kombinált teszt) 12-13. hét

Helyszín:

Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

Cím: 1088 Budapest, Baross utca 27.

Bejelentkezés: (1) 459-1582

http://semmelweis.hu/noi1/

 Czeizel Intézet

Cím: 1016 Budapest, Bérc u. 23,

Bejelentkezés: (1) 273 1913

http://www.czeizelintezet.hu/

vagy egyénileg választott diagnosztikai központ.

A 12-13. héten végzett ultrahang vizsgálat rendkívüli fontossággal bír, hiszen ilyenkor már számos súlyos fejlődési rendellenesség kiszűrhető, valamint bizonyos markerek mint a nyaki redő (NT) vastagság mérés, az orrcsont jelenlétének vizsgálata, és ductus venosus áramlásmérés kromoszóma rendellenességek szűrésének része. Ezt egészítheti ki az anyai vérből végzett biokémiai markerek vizsgálata, melyek együttesen (kombinált teszt, integrált teszt) alkalmasak arra, hogy nagy biztonsággal felbecsüljék a leggyakoribb kromoszóma rendellenességek rizikóját adott terhességben. Magas rizikó esetén további vizsgálatra (kromoszóma vizsgálat) van szükség.

A magzat méretei alapján ilyenkor történhet a terhességi kor, valamint a terminus pontosítása. Amennyiben menses alapján számított és a mért értékek között jelentősebb eltérés (>7 nap) mutatkozik, az ultrahang által mértet, kisebb különbség esetén a számítottnak megfelelőeket tekintjük véglegesnek.


 

HARMADIK TERHESSÉGI VIZSGÁLAT (13-16. HÉT)

Helye: Magánrendelő

Átnézzük a leleteket, megbeszéljük az aktuális panaszokat.

Igazolás a terhesség 91. napjáról (családi adókedvezményhez szükséges)

Igazolás a fogantatás és a szülés vélhető időpontjáról (apasági nyilatkozathoz)


 

ULTRAHANG SZŰRŐVIZSGÁLAT 18-20. Hét

Helyszín:

Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

Cím: 1088 Budapest, Baross utca 27.

Bejelentkezés: (1) 459-1582

Czeizel Intézet

Cím: 1016 Budapest, Bérc u. 23,

Bejelentkezés: (1) 273 1913

Genetikai ultrahang vizsgálatnak is szokták hívni ezt a vizsgálatot, mely talán a legfontosabb vizsgálat a magzat fejlődési rendellenességeinek kiszűrése érdekében. Nagyon fontos, hogy megfelelő minőségű ultrahang berendezéssel, megfelelő képesítésű és gyakorlatú vizsgáló végezze.

Magzati Szív ultrahang vizsgálat 18-20. hét

35 év felett minden kismamának javasolom, 37 év felett, bizonyos betegségek, családi előzmények esetén pedig mindenképpen indokolt. A szív nagy gyakorlattal rendelkező gyermek kardiológus által végzett célzott ultrahang vizsgálata segít felfedezni a szívhibákat, melyek felhívhatják a figyelmet kromoszóma rendellenességre, vagy önmagukban okozhatnak enyhe, vagy súlyos következményeket.

Helyszín:

Czeizel Intézet

Cím: 1016 Budapest, Bérc u. 23,

Bejelentkezés: (1) 273 1913

Genetikai tanácsadás

A mai szabályok szerint 37 év felett minden terhesnek, kóros leletek, családi előzmények esetén pedig életkortól függetlenül javasolom. Történhet kiegészítő ultrahang vizsgálat, magzatvíz mintavétel (amniocentesis) kromoszóma vizsgálat céljából, célzott genetikai vizsgálat stb.

Leggyakrabban 19-20. héten kerül rá sor.

Helyszín:

Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

Cím: 1088 Budapest, Baross utca 27.

Bejelentkezés: (20) 825-4250

 Magzati kromoszómák vizsgálata anyai vérből

Egészen új vizsgálati lehetőség, mely néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt. Segítségével anyai vérből nagy biztonsággal kimutathatók azok a genetikai rendellenességek, melyeket korábban csak amniocentesis útján tudtunk vizsgálni. A módszer veszélytelen ezért mindenki elvégeztetheti, ugyanakkor csökkenő, de még mindig magas ára miatt magas rizikójú, vagy fokozottan aggódó kismamáimnak ajánlom.


 

NEGYEDIK TERHESGONDOZÁSI VIZSGÁLAT( 20-22. HÉT)

Helyszín: Magánrendelő

Leletek elemzése, szívműködés ellenőrzése, méhszáj, kenet ellenőrzése.


 

VÉRVÉTEL (vércukor terhelés- OGTT) 24-26. HÉT

Helyszín: Területi labor

  • OGTT = orális glükóz tolerancia teszt
  • vérkép
  • vizelet
  • Rh negativitás esetén II. ellenanyagszűrés

Az OGTT vizsgálat előtt enni, inni éjféltől nem szabad. Az éhgyomri vérvételt követően 75 gramm szőlőcukor (glucose) port oldanak fel egy pohár vízben. Ezt kell meginni. Érdemes a vizsgálathoz citromot vagy citromlevet vinni, mert azzal elviselhetőbb a tömény édes ital íze.

Ezt követően 2 órán át a következő vérvételig enni, inni nem szabad, a második vérvételt nyugalomban kell kivárni. A tömény cukros oldat sokaknak okoz hányingert, rossz közérzetet, mely akár órákon át is eltarthat. Hányás sem ritka. Erre a délelőttre ne tervezzen más programot!


 

Harmadik trimeszteri TERHESGONDOZÁSI VIZSGÁLATOK a 24-35. HÉTEN

Helyszín: Magánrendelő

A III. trimeszterben panaszmentesség esetén három hetente, fokozott rizikó, panaszok esetén 2 hetente szokott sor kerülni a kontroll vizsgálatokra.

Leletek elemzése, magzati szívműködés, növekedési ütem, magzatvíz mennyiségének, lepény állapotának ellenőrzése, panaszok, következő vizsgálatok megbeszélése.

Javaslom szedni: Terhes multivitamin, vas, magnézium, D-vitamin (2000NE), kálcium, Omega 3 zsírsavak.

 


 

III. ULTRAHANG szűrőVIZSGÁLAT 28-30. hét

Helyszín: Magánrendelő

Magzat növekedésének, magzatvíz mennyiségének, lepény érettségének ellenőrzése. Fejlődési rendellenességek ismételt szűrése.


 

III. VÉRVÉTEL 36-37. HÉT

Helyszín: Területileg illetékes labor

  • Vérkép
  • máj-vesefunkció
  • vizelet
  • vércsoport, ellenanyagszűrés

 


 

CTG (KARDIOTOKOGRAM) VIZSGÁLAT 35-40. Hét, HETENTE 1X

Helyszín: Magánrendelő

A CTG a magzati szívfrekvencia vizsgálatát jelenti az idő függvényében, mely szükség esetén kiegészíthető a méh feszülésének egyidejű vizsgálatával.  A vizsgálat során a kismama kényelmesen, félig ülő pozícióban helyezkedi el, hasára érzékelőt helyezünk.

A vizsgálat során, indirekt módon arra vagyunk kíváncsiak, hogy a méhlepény megfelelően el tudja-e látni a magzatot oxigénnel. A CTG a magzat aktív fázisában értékelhető, ezért célszerű jóllakottan érkezni. Amikor a baba mozog, a szívfrekvenciája nő. Ez csak akkor képzelhető el, ha a vérellátása megfelelő. Röviden ez a vizsgálat lényege, melyhez magzati aktivitástól függően 20-30 percre van szükség. Bizonyos esetben a vizsgálat ismétlése szükséges, vagyis a vizit a szokásosnál lényegesen tovább is tarthat.

Bizonyos esetekben a CTG vizsgálat hetente 2x indokolt.

Kóros CTG lelet esetén a vizsgálat ismétlésére, klinikai felvételre, flowmetriás vizsgálatra, vagy akár a szülés megindítására lehet szükség.


 

(B-CSOPORTÚ STREPTOCOCCUS) SZŰRÉSE HÜVELYVÁLADÉKBÓL 35-36. hét

Helyszín: Magánrendelő

A vizsgálat nem kötelező, de lényegében minden kismamának ajánlott. Egyidejűleg méhszáj vizsgálat is történik.

Negatív esetekben kezelés nem szükséges.

Pozitív eredmény esetén, megindult szüléskor antibiotikum kezelést kell adni, mellyel megelőzhető a súlyos újszülöttkori szövődmények többsége.


 

ULTRAHANG szűrővizsgálat 35-37. HÉT

Helyszín: Magánrendelő

Magzat helyzetének, növekedésének, magzatvíz mennyiségének, lepény érettségének ellenőrzése. Súlybecslés.


 

BETÖLTÖTT 40. HÉTTŐL, TERMINUS UTÁN A SZÜLÉSIG

Helyszín: Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

Komplikációmentes terhesség esetén naponta CTG ellenőrzés, 2 naponta amnioszkópia (ASK), vagyis magzatvíz színének ellenőrzése szükséges. Szükség esetén ultrahang és flowmetriás vizsgálatot végzünk.

 

 


 

41. HÉT betöltésével szülésindítást javasolunk

Helyszín: Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

Kedvező méhszáj status esetén felvétel közvetlenül a szülőszobára történik, általában a 41. hét betöltésével. Kedvezőtlen méhszáj státus esetén a felvételre általában 40+6 naposan történik, reggel ½ 8-kor a Klinika Várandós Ambulanciáján. Még a felvétel napján megfelelő méhszáj érlelésre kerül sor annak érdekében, hogy másnap kedvezőbb méhszáj mellett jó esélyekkel indulhassunk neki a szülésnek.


 

SZÜLÉS

A szüléseket az I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán vezetem

A szülés megindulása, vagy panaszok esetén a szülőszobán kell jelentkezni. Az ügyeletes orvos megvizsgálja a kismamát, amennyiben a szülés valóban beindult, megfelelő időben értesítenek.

Igény szerint szülésznő is felkérhető. A szülésznő rendkívül fontos szerepet tölt be a szülésre való felkészülésben, a szülőszoba bemutatásában, és természetesen a vajúdás és szülés során.